OKTATÁS
EMBERKÖZPONTÚ KÉPZÉS-FEJLESZTÉS
…közel 20 év tudásával, tapasztalatával
A jövő szakembereinek gyakorlati és elméleti képzésében vállalt szerep cégünk megalapítása óta kiemelt hangsúlyt kap. Tananyagfejlesztéssel, szakképzésekkel, egyetemi képzések számára biztosított duális képzésekkel igyekszünk a fiatal tehetségeket magas szinten képezni. Ezen irányú tevékenységeink egyik fontos mérföldköve az Oktatási, Fejlesztési Központ és Kísérleti Üzem felavatása volt Debrecenben 2017-ben. Ezt követően rövid időn belül bekapcsolódtunk a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumának felnőttképzésébe, és még 2018-ban háromoldalú stratégiai megállapodást kötöttünk a Debreceni Egyetemmel, illetve Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával. Ennek keretében az Inter Traction Electrics Kft. a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként képezhet jármű mérnököket, és a szakképzés mellett technikusi oktatást is folytathat, valamint részt vehet a mérnökhallgatók duális képzésében is.
A Debreceni Szakképzési Centrummal és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal 2019-ben létrejött együttműködési megállapodás értelmében a Gépészeti, a Közlekedési és az Elektromechanikai-elektronikai Szakmacsoportok képzése céljából fogadunk diákokat, szintén duális képzés keretében. A szakmai gyakorlat célja, hogy a leendő szakképzettségnek megfelelő munkakörben és munkahelyen az elméleti és gyakorlati ismereteket össze tudják kapcsolni a tanulók, és az anyag-eszköz-technológia ismereteket, valamint a gyakorlati jártasságokat meg tudják szerezni a gyakorlati idő alatt. A szakmai gyakorlat során a munkatársakkal való kommunikációt, a munkahelyre való beilleszkedést, a projektmunkában való együttműködést, együtt gondolkodást is megismerhetik. Biztosítjuk ezen felül, hogy a jövő szakemberei a szakma gyakorlati alapjait tapasztalt munkavállalóktól leshetik el, és megismerhetik a vállalti kultúránkat. Ezzel a szükséges munkavállalói kompetenciáknak a munkafolyamatokban történő fejlesztését biztosítjuk.
2020-ban a Kecskeméti Szakképzési Centrummal is létrejött az együttműködés, így hamarosan itt is csatlakozunk a diákok szakképzéséhez. Nem titkolt szándékunk az sem, hogy a szakember-utánpótlásunkat is segíteni kívánjuk a gyakorlaton megismert tanulók köréből. Ezért vállalati ösztöndíjjal támogatjuk a kiválasztott tanulóinkat már a középiskolás évek alatt. Szakmai továbbfejlődésre, valamint a szakirányú felsőfokú tanulmányok folytatására is megteremtjük a lehetőséget.
Jövőbeli céljaink közt kiemelt hangsúllyal szerepel a debreceni tanműhely kialakítása, ahol terveink szerint az akkreditáció után az új szakképzési törvény szerint fogunk diákokat fogadni.
